Nézem a naplementét.
Ilyenkor a sors útja a semmibe vész.
Mindig keresztút előtt állok,
S lesem őrangyalom intő kezét.
Merre tovább?
Figyelő tekintettel nézek -e tájon szét,
|
| Hóvári Zoltán - Keresztút |
Lebegőn, ... igézőn, ...
S én követem, bár néha
Megbotlom a köveken.
Nehéz az út amelyen járok,
De van szárnyaló pacsirtadal
Csak meg kell hallani!
És van festői táj,
Amit nem elég nézni, látni, érezni kell!
A szépség látása bennünk él -
Bemagolni nem lehet,
Olyan ez mint a kikelet
Rózsaszín felhőbe burkolózva
Nézem a naplementét,
S a sorsom útja a semmibe vész.
Éltet az élet és az emlékezés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése